Szeretem a zenét, szeretem a
fényeket, szeretem a zene „csinálást”, annak a pillanatát ahogy megszületik a
zene, ahhoz az közvetlenül eljut az emberhez. Szeretem látni ahogy átformál
mindent, ahogy átalakítja az embereket, ahogy összekapcsolja őket. Szeretem
érezni ahogy engem átalakít – először csak a külsőt, ahogy a fények által
másmilyenek lesznek a formák, kiemelkednek részletek – aztán szép lassan a
belsőt is. Szeretem érezni, ahogy felszabadít, ahogy általa elengedem a
súlyaimat, a terheimet és végül, ahogy eggyé válok vele. Szeretem, ahogy
átalakítja a gondolataimat, ahogy megbabonáz, magához vonz és játszik velem.
Szeretem, ahogy azt érzem közben hogy élek, létezem, érzek és egységben vagyok
mindennel. A fényekkel, a levegővel, a hanggal, a térrel az idővel. És egy
időre minden végtelenné válik, minden valami szürreálissá de mégis nagyon is
valódivá alakul. Szeretem olyankor érezni hogy végtelen vagyok.
Valahol találkozik ez a festéssel
is – hangok és ecsetvonások. Mind a kettő átalakít, mind a kettő egy mélyebb
emberi létet vagy egy mélyebb valót akar feltárni, próbál kifejezni. Mind a
kettő gyönyörködtetni akar – természetesen csak a maga módján, tehát mind a
kettő önző is valahol. Mind a kettő egy játék, egyfajta véletlenek sorozata,
amibe aztán olyan igazságok és olyan erők tudnak összeállni, amik a létezés
csodájáról beszélnek. A kettő egy nyelven, egy nagyon ősi nyelven szól, csak akarnunk kell megérteni őket.
Hang, zene, fény sorozat. 2013-14, akril, karton, 50x70 cm.
