Lekics Lilian: Önképek

Lilian. 110x50 cm, akril, farost. 2014

Az önarckép témája az, ami az eddigi munkásságomat végigkísérte és ami a leginkább foglalkoztat. Nemcsak azért, mert az önképek készítése egy folyamatos önmegismerés (vagy épp önmarcangolásnak is nevezhetnénk) folyamatát hordozza magában, hanem mert valahogy a saját lényem ábrázolásán keresztül egy sajátos életérzést, egy rejtett képet próbálok a felszínre hozni. A különleges nézetek mint pl. a felülnézet vagy az alulnézet alkalmazásával egy szokatlan, intimebb nézetből kerül megjelenítésre az alak. A különleges, szokatlan nézőpontokból történő emberábrázolás véleményem szerint érdekesebbé teszi a figurák megjelenítését. Ezekből a nézetekből csak nagyon speciális esetben szemlélhetjük az embereket, így egy nem hétköznapi, különleges képet kaphatunk róluk, ami eltér a konvencionális képtől, amit általában egy emberről alkotunk a fejünkben vagy az emlékezetünkben. Ezek a szokatlan nézetek véleményem szerint sokkal intimebb, bensőségesebb hangulatot adnak a képnek, mivel a képeken általában nincs szemkontaktus kialakítva a nézővel és így a beállítások azt az érzetet keltik, mintha a szemlélő bele lesne az ábrázolt alakok életébe. Egy személyes tér kerül megjelenítésre, feltárásra a nézők előtt, ezzel egyidejűleg megmutatkozik saját személyem egy olyan darabja is, mely általában rejtve marad mások elől.

Úgy gondolom hogy az emberi élet egyik legnagyobb misztikuma az a saját valónk, lényünk, saját testünk. Ez az a személy akivel az egész életünket leéljük, akinek a "bőrét" viseljünk nap mint nap magunkon és akinek a megértésére, megismerésére sokszor még egy egész élet is kevés. Talán emiatt is vonzódok annyira a saját képmásom megfestéséhez hiszen ezen a folyamaton keresztül újabb és újabb rejtett részeit fedezem fel személyemnek, énemnek és közelebb kerülök ennek a létezés értelmének, misztikumának megfejtéséhez, illetve ahhoz, hogy megértsem, ki is vagyok valójában. Azt hiszem ez egy olyan kérdés ami mindannyiunkat foglalkoztat egész életünk során.