Merengésről, festésről

Merengők. 2014, akril, farost (50x70 és 110x50)

A merengők sorozat egy olyan pillanatról vagy állapotról szól, ami igazából nem is létezik. Egy intim pillanat, ami leginkább csak a külső szemlélő által vehető észre. Egyfajta testen kívüli állapot, egy alámerülés egy gondolatokban való elveszés. Egy magányos pillanat, egy eltévelyedés, egy más működési forma. Egy olyan állapot, amikor az ember eltűnik a saját létezésében, feloldódik a gondolataiban és eggyé válik az igazi valójával. Lehet, hogy csupán ekkor engedi láttatni az igazi énjét, a belsőjét – és talán ettől is olyan intim és különleges ez a pillanat. Keveredik vággyal, álmokkal, félelmekkel, melankóliával – tehát egyfajta érzelmi kavalkád, de mégis, mindezek mellett is leginkább a letisztulás állapota.  

A képeken próbáltam megjeleníteni egy olyan pillanatot, ami egyben egy időn kívüliség is, amiben a percek órákká hosszabbodnak. Mind valójában egy-egy elnyúló sóhaj, egy gondolat, ami hosszasan elmélázik és a szereplők körül marad. Megmarad a nyoma az arcukon, a bőrben, és hozzá adódik az igazi valókhoz, illetve azokhoz az igazságokhoz, amiket magukban a világról és a létezésről alkotnak. Ez a merengés egyfajta kitekintés is lehet, vagy épp visszakacsintás a nézőre, vagy egy felsőbb szemlélőre: a saját létezésre való reflektálás – semmiképp sem egy „üresjárat” vagy értelmetlen folyamat, nem időpazarlás, mert nem létezik benne idő.

Talán maga a festés is egy ilyen merengésről szól, egyfajta kimerevített pillanatról, egy hirtelen elkalandozásról. Valamiről, ami a felszínen egyszerűnek és hétköznapinak tűnhet, de mégis a belsejében érzelmek, kérdések, vagy épp feszültségek húzódnak. A festő is csak elmereng egy látványon, egy arcon és abba belelátja az élet értelmét, annak örömét vagy minden fáradtságát. Lehet, hogy valójában minden apróságban, minden arcvonásban ott van a létezés titka és ott van az élet minden bánata és gyönyöre, csak épp az emberi szem gyakran túl kevés ahhoz hogy mindezt felfedezze.